Nem számít mi jön... Mi menjünk! Mentsünk lelkeket!
Bármerre vetődöm, figyelem az embereket. Keresem a szeretetet, a kedvességet és a lágyságot a világban, mert egy mosolygós szempár magába szippant és boldoggá tesz.
Mostanában a nagy figyelemben feltűnt egy dolog a tekintetekben.
Baromi kemények és merevek lettek a nézések... Talán az Isten adta körülmények, a soha eddig nem tapasztalt helyzetek, a bizonytalanság vagy az elveszettség az oka, de nehéz páncélt látok a szemekben.
Tisztelet a kivételnek, ne vedd magadra, ha úgy érzed, hogy a tiéd nem ilyen, de valóban nem?
Magamba néztem, vagyis tükörbe, hogy látom-e ugyanezt a két szépben. És igen! Szúrt a szemem úgy, hogy nem is tudtam róla. Nyársaltam vele akaratlanul. Érzelmek és érzések voltak mögötte, amit talán a fenti dolgok hoztak, de inkább ölt, mint ölelt.
Pedig igyekszem, kedves vagyok, odaadó, szeretek és szeretnek. Mégis jött valami hátsó, valami idegen, mert valószínű, hogy védelemből magam köré emeltem egy falat. Kemény, merev és nehéz lett a lelkem és ezáltal a tekintetem. Mert a szem ugye ennek tükre...
Egyet tehetek: Odafigyelek, tudatosan és felszabadultan szárnyalni kezdek és lelágyítom a nézésemet.
Ha érzed magadon Te is, gyere velem, fogjunk össze, mentsünk tekinteteket és lelkeket...
Nézzünk mosollyal - engedjük le a felemelt homlokot, lazítsuk el a szem körüli izmokat...
Szóljunk halkan - beszéljünk kevesebbet, csak pozitív dolgokról és ahhoz is lágyítsuk el a hangszálakat...
Figyeljünk inkább másokra - öleljük át - ha csak gondolatban is - akit csak lehet...
Adjuk vissza magunknak és másoknak a szabadságot belül, és akkor mindegy, hogy mi lesz kívül.
A körülményeket nem tudjuk irányítani, de a hozzáállásunk visszaadhatja életünk irányítását.
Legyen lágy, szelíd és mosollyal töltött az életed! Mint egy gyermeknek...
Mert ebben rejlik a legnagyobb erő és lelkeket menthetsz vele...
Garbóczi Tünde