Lélegzetelállító pillanatok
A tisztán megélt szeretet és boldog lelki élet egyik jele, mikor észreveszed azokat a pillanatokat, amelyekben legszívesebben benne ragadnál, ahol ott maradnál az idők végezetéig, annyira felemelő.
Ezek általában hirtelen, váratlanul törnek az emberre, nem számít rá, de megérinti valami, egy pillanatra megáll az élet és úgy marad, ő pedig töltődik belőle, eláll a lélegzete a gyönyörűségtől, a kellemes élménytől, sőt levegőt sem vesz, nehogy elmúljon.
Naponta sok ezer ilyen pillanat ott van körülöttünk. Csak nézd meg a gyermekeket, Ők észre veszik ezeket, és bátran tanulj tőlük.
Gyakran érnek ilyen pillanatok, mikor rácsodálkozom dolgokra, színekre, fényekre - a napfelkeltére és a felhőkre mindig - és megélem ezeket, befogadom, amennyire csak tudom, benne maradok, amíg csak lehet. Lebegek, megszűnik a világ, minden, csak az érzés marad és én. A jelenben való tartózkodás tökéletes élménye.
Keresni is lehet, de az igazi, mikor magától jön azért, mert befogadó vagy a világra.
Ezek a pillanatok rengeteget segítenek, lelki békét, boldogságot, erőt adnak, mosolyt csalnak az arcodra.
Kívánom, hogy vedd észre, és engedd be ezeket, mert minden pillanatban ott a lehetőség erre.
Az első ilyen élményem amire tisztán emlékszem pár hónapos korom körül lehetett, menni még nem tudtam, de kapaszkodva, kicsit remegő lábakkal állni már igen :)
Nagy lakásban éltünk, tágas szobákkal, terekkel, és sok sok fénnyel, színnel.
A gyerekszobámból rá lehetett látni a távolabbi konyha egy részére, és tisztán emlékszem, hogy láttam anyukámat, amint tesz-vesz, készít valamit. Álltam a járókában, kapaszkodtam erősen a szélében, szopogattam a fát - biztos akkor már nőttek a fogaim.
És egy gyermek rácsodálkozásával abban a pillanatban elállt a lélegzetem.
A látvány gyönyörű volt. Megmaradt, belém vésődött teljesen. Emlékszem a fényre, ahogy megvilágította, mint egy Angyalt, a nőies, csinos, csodaszép alakjára, az akkor divatos, kontyos hajára, a világos bolyhos pulóverére, ami mindig csiklandozta az orromat, a tej illatára, a konyhai zörgő hangokra, a járóka lakkozott ízére, barna színére, a rácsára, hogy hiába is szerettem volna, nem értek körbe az ujjaim, a szobám piros mintás szőnyegére, ami a mai napig már saját otthonom melegéhez is hozzájárul...
Minden apró részlet előttem van, minden érzékszervemből, és mind mélyen megérint, mind a kedvencem.
Ez a kép sokszor előjön valahonnét, egy nagyon régi pillanat volt, de a hatás ugyanaz, és ilyenkor a szívem kinyílik még jobban. Boldogság, hála, tiszta szeretet, melegség érzése tölt el, mind a gyerekkorom, a szüleim, mind a jelenlegi életem miatt.
Anyukámnak eddig nem mondtam ezt el, de meg fogom tenni hamarosan, hiszen mit ér egy ilyen életre szóló élmény, ha nem köszönhetjük és oszthatjuk meg azzal, aki hozzá segített bennünket...
Eljött végre az az idő, amikor én szerezhetek életre szóló, lélegzetelállító élményt... és már nem a serdülő-, a kamaszkori, vagy akár a kora felnőttkori mutatványaimmal...
A szülők nem tudhatják, hogy mikor gyermekük rájuk csodálkozik nagy kerek szemekkel, melyik pillanat ragad meg benne annyira, hogy végig segíti majd az élete nehezebb helyzetein, amiből táplálkozhat, erőt gyűjthet. Vajon mire emlékszik majd felnőtt korában? Biztos vagyok abban, hogy minden szülő arra törekszik, hogy a gyermekének maradandó boldog élményei legyenek, viszont lehet, hogy néha ezért semmi különöset nem kell tenni, csak szeretni...
Garbóczi Tünde